A tudomány ma már megerősíti, hogy amikor erős érzelmet tapasztalunk és elnyomjuk, az biokémiai folyamatot indít el a véráramban, blokkolva a kapcsolódó sejtreceptorokat, tehát meggátolva a sejtek kommunikációját a test többi részével. Ez pedig idővel testi tünetek, betegségek kialakulásához vezethet. Ugyanakkor, ha az érzelmeinket szabadon és természetesen érezzük, ahogy egy gyerek teszi, a sejtjeink receptorai nyitva maradnak.
A Belső utazás azt teszi lehetővé, hogy elérjük ezeket a sejt receptorokat. Amikor végigmegyünk a folyamaton, nemcsak feltárhatjuk, hogy mi akadályoz érzelmileg vagy hátráltat az életben, hanem fel is tudjuk szabadítani ezt a régi, elraktározott tudatot. Ez teszi lehetővé, hogy az új sejtjeink már enélkül a régi tudat nélkül szülessenek meg, ezáltal hozzáférve a test természetes öngyógyító potenciáljához.
Brandon Bays öngyógyító folyamatának az egyik legnagyobb ajándéka az volt, hogy megszületett belőle egy olyan technika, amely mindannyiunk számára lehetővé teszi, hogy Belső utazásra induljunk, és felfedezzük, mi van a testünkben elraktározva, rátalálva a saját válaszainkra általa.
Idővel a módszer kiterjedt érzelmi, valamint spirituális problémákra is, és minden olyan elakadásra, amivel az életben szembesülünk.
Mindenkinek, akiben elég erősen dübörög a szándék, hogy változtasson, lezárjon, elengedjen valamit az életében, ami nem szolgálja már tovább a fejlődését, és készen áll szembenézni a saját válaszaival.
*Ha kaptál már korábban bármilyen mentális betegségről diagnózist, akkor kérlek vedd, figyelembe, hogy ez a terület túlmutat a Belső utazás módszerének hatáskörén.
A Belső utazás módszerének egyik zsenialitása, hogy nem az elme szintjén működik, ezért a hatása sem korlátozódik pusztán a belátásra és a megértésre, mélyebben épül be a sejtmemóriába anélkül, hogy további tudatos erőfeszítésre lenne szükség.
Mondok egy mindennapos példát. Képzeld el, hogy szeretnéd megtalálni a tökéletes párkapcsolatot, de a belső hangod folyamatosan azt ismételgeti, hogy esélyed sincs rá, meg sem érdemled. Ezek azok a negatív hiedelmek, amik szabotálnak minket. A Belső utazás folyamata arra ad lehetőséget, hogy felfedjük és kitisztítsuk ezeket a hiedelmeket, majd újraprogramozzuk a tudatos és tudatalatti elmét, valamint a sejtmemóriát. Így az utazás után, amikor megfogalmazódik bennünk a tiszta szándék egy új párkapcsoltra, már nem indul el a negatív monológ a fejünkben, azaz nem lesz olyan részünk, ami visszafogna minket. Ahogy a korábbi korlátozó gondolatok és viselkedési minták is automatikusak voltak a folyamat előtt, úgy válnak automatikussá a Belső utazás után ezek egészséges, támogató mintázatai.
A Belső utazás hatékonyságát igazolja, hogy orvosok, nővérek, pszichológusok és más egészségügyi szakemberek alkalmazzák világszerte.
A Belső utazást gyakran hasonlítom egy közös tánchoz az utazó és köztem. Kísérőként addig vezetlek, ameddig kész vagy elmenni, és abban minden támogatást megadok neked. Ez egy olyan minőségű tiszta jelenlét, ahol a legnagyobb biztonságban nyílhatsz meg, és tapasztalhatod meg az elfogadást és a gyengéd megtartó erőt, ami ebben a kombinációban már magában is egy ajándék. Ez a közeg lehetővé teszi számodra, hogy eljuss a saját válaszaidhoz, a megbocsátáshoz, és ezáltal gyógyulhass.
A Belső utazás módszere egyetlen folyamatban egyesíti több modern terápia és spirituális gyakorlat esszenciáját, anélkül, hogy bármilyen vallásos meggyőződéshez kötődne.
Minden folyamat egyedi, egy személyre szabott keverék, az alapján, hogy mire van leginkább szükség. A Belső utazás módszere olyan régóta kutatott és gyakorolt technikákat is alkalmaz, melyek a korlátozó hiedelmek, mintázatok, érzelmi blokkok gyökeréig nyúlnak.
Egy Belső utazás átlagosan 2-3 órás meditációs folyamat, melynek során megtapasztalhatod azt, amit mások sokszor hónapokig tartó kognitív terápiával érnek el, mivel ebben a folyamatban egyszerre tapasztalod lényed fizikai, érzelmi, és lelki vonatkozásait.
Egy rövid beszélgetéssel indítunk, ahol közösen feltárjuk, hogy milyen élethelyzetet szeretnél most megoldani, majd segítek neked relaxált állapotba kerülni, hogy ráhangolódhass a tested jelzéseire.
Ahol megnyílsz az éppen megjelenő érzésnek, és megtapasztalod, hogy milyen ezt szabadon, ítélkezéstől menetesen csak engedni áramolni a testedben.
Megtanulod rábízni magadat, és engedni, hogy az érzés vezessen rétegről rétegre, felszínre mosson egy korábbi emléket, ami a gyökre a felszínen megtapasztalt elakadásodnak, legyen az egészségügyi, lelki vagy bármilyen hétköznapi téma.
Ezt a Belső utazás módszere Forrásnak nevezi, ez lényegében TE magad vagy tisztán, mentesen az egódtól, az elakadásidtól.
Ez az élmény, önmagad belső magjának a megtapasztalása található minden nehéz érzésed alatt, ha csak átengeded magad az érzelmi rétegeken, akkor haza találsz. Ez a tapasztalás tölt fel és erősít meg a folyamatban.
Egy képzeletbeli tábortűz lesz a színtere annak, ahol találkozhatsz a korábban felvillant emlékben szereplő személyekkel, hogy kimondhass nekik mindent, amire korábban nem volt lehetőséged.
Ez a kiürítés és a megtisztulás ideje, ami elvezethet a megbocsátásig vagy lehetőséget ad, hogy tegyél felé egy lépést.
Ha szükséges, akkor egy újabb rövid beszélgetéssel zárunk, ahol átbeszéljük a megéléseidet, és hogy mire érdemes figyelned a folyamat után.
Kezdheted azzal, hogy időpontot foglalsz egy első, ingyenes 15 perces ismerkedő telefonbeszélgetésre, ami alapján eldöntheted, hogy elinduljunk-e együtt az első utazásodra.
Az ismerkedő telefonbeszélgetés alatt megválaszolom a kérdéseidet, és időpontot keresünk az első Belső utazásodra.
Az ismerekedő beszélgetés és a Belső utazás között eltelt időben a lelked megkezdi a felkészülést. Te már megtetted az első lépést, semmi más dolgod nincs, csak figyelni, hogyan érik benned az utazásod témája.