A 7 lépcsőfokból álló Belső utazás kísérő képzést 1,5 év alatt végeztem el, ami alatt közel 100 Belső utazást kísértem. És ami a legfontosabb: ez idő alatt folyamatosan utaztam én is. Ennek eredménye az a mély önismeret, amiben azt érzem, ez a haza vezető út.

Ezáltal kapok lehetőséget, hogy végre tisztán önmagam lehessek, és ezt az utat szeretném másoknak is megmutatni. Úgyhogy, ha téged is érdekel, akkor itt vagyok, hogy kísérjelek és támogassalak a saját fejlődésed és gyógyulásod folyamatában.

Ha visszanézek egész a kezdetekig, és definiálni kellene magamat, akkor azt mondanám, hogy kereső vagyok. Minden élethelyzet arra ösztönzött, hogy először válaszokat és megoldást keressek. Ez a nyughatatlan kutatás a válaszaim után elvezetett az elfogadás és az unásig ismételt elengedés mélyebb megértéséhez, aminek a lényegét sokáig én sem érettem. Ebben a folyamatban a Belső utazás módszerével való találkozás adta meg nekem azt az élményt, hogy megérkeztem. Mintha minden eddigi élettapasztalatom ide szeretett volna elvezetni…

A Belső utazásaim hatására, mint egy hatalmas puzzle, lassan összeállt és értelmet nyert minden fantasztikus és fájdalmas tapasztalásom az életemben, beleértve az összes addigi – gyakran bukdácsoló – próbálkozásomat a reikivel, spirituális tanítókkal, jógával, prana nadival, transzcendentális meditációval és az éveken át szűnni nem akaró vággyal, hogy egyszer anya legyek.

Mint mindannyiunkat, engem is a térdre esések tanítottak, és ezek visznek előre ma is, azzal a könnyebbséggel, hogy a Belső utazás megkönnyíti az utamat és képessé tesz arra, hogy ezt másoknak is megmutassam.

A saját bőrömön tapasztaltam, milyen, amikor mások mondják meg, hogy mik a válaszok.
Tudom, hogy tör darabokra, amikor saját magammal veszítem el a kapcsolatot. Ma már tudom, ez is az elengedésről tanított, és egyben azt is megmutatta, hogy lehet engedni, hogy valami bántalmazásig fokozódjon.

Tudom, mert megéltem, milyen ebből felállni, és találkozni az elengedés újabb félreértelemzésével.

Tudom, milyen üres tanácsként kapni másoktól, hogy engedjem el a görcsös akarást, hogy anya legyek. Az elengedésnek ezt a formáját ma sem tudom értelmezni, csinálni meg aztán végképp nem. Mert ami az évek alatt megérkezett hozzám, és amit ma már tudok, az pont az, hogy ezt nem csinálni kell, hanem engedni, és az egy egészen más szinten történik. Nem lehet sürgetni, akarni, kikövetelni. Az engedés valahol az elfogadásban észrevétlenül megtörténik.

És a kérdés nem az, hogy elengedtem-e, mert tapasztalanom szerint erre nincs igen/nem válasz. Amit biztosan tudhatok, hogy ez egy olyan folyamat, amiben előrébb tartok ma, mint tegnap.

Tenni azért tudok, hogy ez egy folyamatos haladás legyen, és ne évekig vagy egy élethosszig tartó helyben topogás, háború az élettel, a környezetemmel és legfőképpen önmagammal.